ISZKASZENTGYÖRGYI ÁLTALÁNOS ISKOLA 8043 Iszkaszentgyörgy, Kastély u. 8. +36 22 596 191 titkar@iszkaiskola.hu OM: 030117

Iszkaiskola

Fenntartó: Székesfehérvári Tankerületi Központ 8000 Székesfehérvár, Petőfi S. u. 5.

Iskolánk története

A faluban 1760-as években létesítették a katolikus iskolát egy tanteremmel, mely Adamé báró, mint egyházi patrónus nevéhez fűződik. Az épület, melyben az iskola volt, az 1700-as évek végére javításra szorult. Végül 1836-ban megépült a Papközre néző tágas iskola. Ekkor csak egy tanterem és tanítólakás található benne. A másik tanterem 1889-ben készült el, s az épület akkor vette fel végleges formáját. A katolikus tanítók 1868-ig az iskolamesterség mellett egyben a falu jegyzői is voltak. A II. világháborúig ide jártak a katolikus diákok. A háború után lakásokká alakították át az épületet.

A református iskola első tanítójaként Torma Ferencet ismerjük 1775-től. Az akkori tanítás nagyon gyenge, hisz a jobbágygyerekek csak az őszi munkák végeztével jártak iskolába, tavasszal a munka beköszöntével be is fejezték az évet. Az első iskola tárgyai: hittan, olvasás, írás, illemszabályok. 1868-ban az iskola leégett. Két év alatt felújítják az épületet, de egyre korszerűtlenebbé vált.

Teljesen új iskola 1939-40-ben épült fel, melyben tanítói lakás is volt. Ez az épület lett később az óvoda.

Iszkaszentgyörgyön 1945-ben két felekezeti és egy társulati iskola működött.

Társulati iskola 1946-os feljegyzéséből azt tudjuk, hogy Iszkaszentgyörgyi külterületen, Kincsesben található. Fenntartója a bauxitbánya. Egy tanterem volt, 40m2 alapterületű.

1948-ban bekövetkezett az államosítás. Szeptemberben 237 tanköteles diákot iskoláztak be. Helye: Német utca 10. (mai Szabadság utca). Igazgató Pojányi János tanár lett, aki 1935-től kántortanítóként dolgozott a református iskolában.

1955. augusztus 17-én a községi tanács átvette a kastélyépületet, amit átalakítottak, és a következő évben ideköltözött az iskola. Az iskola az „újkastély” épületrészbe, illetve a „régi kastély” emeleti termeibe kapott helyet. Az épület többi részében a Községi Tanács, Posta, Rendőrség, Gyógyszertár működött. A fennmaradó helyiségekben lakások lettek kialakítva. 

1990-ben az önkormányzat kezébe került az intézmény fenntartása. A korszerűtlen épületet 1985-1990 között felújították. Új vizesblokkokkal, központi fűtéssel látták el. Művelődési Házként szolgáló épületszárnyat átalakították. (Itt kapott helyet a tornaterem is, mely addig a Vörös Teraszon volt.) Az épületből kiköltöztették a lakókat. A „régi kastély” emeleti osztályai is átköltöztek mai helyükre. Az iskolaudvaron kézilabdapálya épült.

2013-tól ismét a Magyar Állam a fenntartója az intézménynek.

kreta
ekreta

Nyitvatartási idő:

07:00 – 18:00

<< 2023 február >>
hétkedszecsüpénszovas
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 1 2 3 4 5
piramis
okoiskola